Házépítők Áruháza
Kereskedésünk 1984-ben családi vállalkozásként jött létre. Az alapvető építőanyag forgalmazásától napjainkig eljutottunk 22.000 termék kínálatáig, melyet kb. 150 cég termékeiből állítottunk össze!
Fő termékköreink, az építőanyagokon túl: villanyszerelés, barkácsáru, festék, szerszámok, munkavédelem, víz- és gázszerelvények, csavarok, zár-vasalás, kert, kreatív hobby, és satöbbi.
Vállalkozásunk egy darus és egy billencses teherautóval rendelkezik, melyek segítségével meg tudjuk oldani a gyors anyagmozgatást, illetve igény szerint az áru házhozszállítását is.
- 2002-ben telepünket folyamatos bővítések segítségével áruházzá fejlesztettük, azóta is igyekszünk olyan áruválasztékot biztosítani, mely a vevőkörünk igényit teljes mértékben kielégíti. Ebben nagy szerepe van annak a 16 fős csapatnak, akik minden nap azon dolgoznak, hogy legjobb tudásuk szerint kiszolgálják vásárlóinkat, napi kapcsolatban állnak a gyártókkal, forgalmazókkal, szakiparosokkal, hogy a termékek minél rugalmasabb úton eljussanak a végfelhasználókhoz.
- 2007-ben kialakítottunk az Áruház emeletén egy 250 m2-es fürdőszoba bemutatótermet, ahol széles választékban mutatjuk be a burkoló anyagokat, szanitertermékeket és csaptelepeket.
Az Áruház mellett épült fel a nyílászáró bemutatóterem, ahol a vásárlóknak lehetősége nyílik megtekinteni fa-és műanyag nyílászárók kínálatát.
- 2012-ben csatlakoztunk az ÚjHáz építőanyag beszerzési társuláshoz, hogy egy egységes arculattal és cégfilozófiával hosszú távon megőrizzük fejlődési lehetőségünket, piaci pozíciónkat
- 2014 legújabb fejlesztése, hogy elindítsuk webáruházunkat, hogy ezzel is segítséget nyújtsunk az érdeklődőknek, hogy otthonról is könnyen ki tudják választani a megvásárolni kívánt termékeket, illetve tájékozódhassanak árainkról.
Életünk során minden egyes vásárlás döntés elé állít minket.
- Melyik márkában bízzunk?
- Mennyi pénzt szánjunk rá?
- A minőséget vagy az árat vegyük inkább figyelembe?
Sok-sok szempont, amelyek alapján végül választunk. Egy mosópor vagy egy joghurt esetén nincs túlzott jelentősége a dolognak, hiszen amennyiben nem voltunk elégedettek velük, legközelebb másikat veszünk. Egy építkezéshez vagy felújításhoz vásárolt termék azonban hosszú évekre szóló döntés! Építőanyagot kizárólag megfontoltan, szakértők tanácsadása mellett érdemes vásárolni. Ehhez a döntéshez ad meg minden segítséget Magyarország legnagyobb építőanyag kereskedelmi hálózata: az újHÁZ Centrum.
ÚjHáz - Segítünk a gondtalan otthonteremtésben
Az Újház Magyarország meghatározó, 100%-ban magyar tulajdonú építőanyag kereskedelmi hálózata, amely 1997-ben alakult. 25 év tapasztalattal, többezer felújított és felépített házzal a hátunk mögött fő küldetésünk, hogy segítsünk a gondtalan otthonteremtésben az építkezők, felújítók számára. Családias alapokon nyugvó, professzionális, országos hálózatként széles termékkínálatot és elvárásokat felülmúló szolgáltatásokat nyújtunk. Megbízható, szakértő partnerként támogatjuk időtálló, fenntartható, korszerű épületek létrejöttét.
Széles választék, szakértő kiszolgálás
Országos építőanyag-kereskedelmi hálózatunkba olyan széles választékkal rendelkező, szakértő kiszolgálást nyújtó lokális építőanyag-kereskedések tartoznak, melyekben minden építőanyag megtalálható, amelyre a házépítésnél vagy lakásfelújításnál - az alapoktól a tetőig - szükség lehet. Értékesítőink alapos építőanyag-ismeretük és gyakorlati tapasztalatuk révén személyre szabott szaktanácsadással segítik a vásárlókat döntésük meghozatalában.
Kiegészítő szolgáltatások, innováció
A folyamatos fejlődés és innováció nagyon fontos számunkra a vállalati működésünk valamennyi területén, így nagy hangsúlyt fektetünk a kereskedéseink által kínált építőanyagok kapcsán az aktuális trendek követésére, termékkínálatunk bővítésére és -megújítására, továbbá az ügyfélélmény fokozására. Termékeink mellett olyan kiegészítő szoltáltatásokkal, mint például házhozszállítás, költségkalkuláció, 3D látványtervezés, gépkölcsönzés vagy az otthonfelújítási támogatás ügyintézés - könnyítjük meg a vásárlási folyamatot.
Innováció, megújulás
25 éves fennállása óta az Újház mindig is úttörő, innovátor szerepet töltött be a piacon. Az évek alatt beszerzési társulásból erős franchise hálózattá növekvő vállalatunk arculata 2022-ben megújul, és újHÁZ Centrum helyett Újház név alatt folytatjuk működésünket, fejlődésünket.
Az elmúlt 39 év becsületes munkája, illetve fejlesztéseink bizonyítják, hogy mind a mai napig folyamatosan visszajár és bővül a lakossági és a vállalkozói vevőkörünk is.
Ha szívesen tájékozódna termékeinkről, árainkról, szolgáltatásainkról, forduljon hozzák bizalommal!
Tisztelettel,
A Házépítők Áruháza csapata